Publikálva: 2016. január 13.
V Ö R Ö S B O R O S M A R H A P Ö R K Ö L T
Egy jó nagy kondér vagy bogrács marhapörkölt bizonyára mindenkinél a kedvenc fogások közt szerepel.
A szaftos, fűszeres étel igazán lábszárból lesz finom.
Hozzávalók :
1,5 - 2 kg marhalábszár közepes kockákra vágva
3 - 4 nagy fej vöröshagyma
4 ek sertészsír a hagyma dinszteléséhez
3 - 4 ek őrölt piros paprika
1 fehér egész paprika
2 közepes paradicsom
fél pohár vörös bor
1 kk Erős Pista
só
1/2 kk őrölt fehér és 1/2 kk fekete bors
3 gerezd fokhagyma
Az alapanyagokat készítsük elő. A vöröshagymát aprítsuk fel, a húst pedig nagyjából 2x2 cm-es kockákra vágjuk fel.A lábasban, bográcsban vagy amiben főzünk olvasszuk meg a zsírt, dobjuk rá a hagymát és pirítsuk szép üvegesre.(én le is szoktam turmixolni,mert szaftosabb lesz a pörkölt)Ha üveges a hagyma, dobjuk rá a húst és forgassuk a hagymás zsíron, míg mindenütt szépen kifehéredik. Ekkor sózzuk meg és a pirospaprikát is szórjuk rá. Ezekkel is alaposan forgassuk át pár percen át.Most öntsünk rá 1-2 dl vizet és az összes fűszert. Most semmi más dolgunk nincs, mint kb. 3-4 óra alatt lassú tűzön puhára főzzük a húst. Tehát a 3-4 óra alatt fedő nélkül főzzük és 10-15 percenként ellenőrizzük, hogy van-e rajta víz. Ha kezd elfőni róla, mindig ráöntünk 1-2 dl-t. Ha vösörboros pörköltet szeretnénk készíteni, a feltöltéskor néha vörösbort használjunk. A lényeg hogy ne égjen le, tudjon kis lében főni végig. Kb. 30-50 perccel az elkészülés előtt rádobjuk a felaprított paprikát és paradicsomot. Rányomjuk a fokhagymát. Tovább főzzük míg a zöldségek is puhára főnek benne. Ilyenkor már nagyon kell figyelni, le ne égjen a pörkölt. Gyakran öntsünk rá vizet és kevergessük néha. Jó étvágyat!