TEPSIS CIGÁNYPECSENYE

Publikálva: 2016. április 26.
Cimkék : karaj, burgonya, vöröshagyma 

TEPSIS CIGÁNYPECSENYE

TEPSIS CIGÁNYPECSENYE

Hozzávalók : 
8 szelet sovány karaj
 8 szem nagyobb burgonya
 2 fej vöröshagyma
 2 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
 4 dl tejöl
 olaj
 só, bors
 pirospaprika
 mustár
 kevés liszt.


Elkészítése :
- a burgonyát megpucoljuk, majd vastagabb karikákra felvágjuk
- ugyan így teszünk a hagymákkal is
- a fokhagymát pedig átnyomjuk
- a húst megmossuk, szárazra töröljük és sóval, őrölt fekete borssal ízesítjük ( hagyjuk a húst  vastagon)
- egy tálban összekeverünk 3 evőkanál réteslisztet 1 púpos teáskanál pirospaprikával, majd ebben forgatjuk meg a húsokat
-  kevés olajat forrósítunk, majd a húsok mindkét oldalát elősütjük benne
- míg sül a hús, addig előveszünk egy tepsit, sütőpapírt fektetünk bele és az alját kissé beolajozzuk,
 beletesszük a tepsibe a felkarikázott burgonyát és a hagymát, majd megsózzuk, majd a megmaradt lisztes keveréket rászórjuk és kézzel összekeverjük az egészet
- a tejfölbe keverjük az áttört fokhagymát, egy kanál olajat, kevés pirospaprikát, sót, borsot és ízlés szerint egy kevés mustárt is
- rákanalazzuk a kikevert tejfölt a hagymás burgonyára
-  a kisült húsokat rátesszük a tepsiben lévő 
finomságokra, majd fóliával letakarva, 200 C-on, 20-25 perc alatt puhára pároljuk az egészet
- mikor megpuhult a burgonya és a hús is, akkor levesszük róla a fóliát és még kb. 10 perc alatt megpirítjuk a tepsis étel tetejét.
  Az ínyencek süthetnek még rá kakastaréj szalonnát is.
Salátát kínálunk hozzá.
Jó étvágyat!