Publikálva: 2016. március 7.
Testes és tömény étel, mert vörösborban főtt egy egész fokhagymával együtt, jó sok fekete borssal. Ettől lett olyan, amilyen, Isteni finom!
Hozzávalók:
1 nagyobb szűzpecsenye
1 db. vöröshagyma
1 fej fokhagyma
1/2 piros tápia paprika
2-3 kanál sűrített paradicsom
3-4 szem koktél paradicsom
1 kávéskanál mustár
2-3 dl testes vörösbor
só, őrölt fekete bors
kevés liszt
2 kanál olaj
1 kanál vaj
petrezselyemzöld
Elkészítése :
A szüzet lehártyázzuk, megmossuk, majd szárazra töröljük.
Kétujjnyi vastag szeletekre felvágjuk, majd a tenyerünkkel kissé szétnyomkodjuk.
Klopfolni nem szabad, mert akkor szétesik az a gyenge hús.
Sózzuk, borsozzuk és lisztbe forgatjuk.
Egy serpenyőben felforrósítjuk a vajat és az olajat, majd elősütjük benne a hússzeleteket.
Mikor egy kissé megpirultak, kiszedjük őket és félre tesszük.
A hagymát apróra felkockázzuk, a fokhagyma gerezdeket lereszeljük.
A megmaradt olajban üvegesre sütjük a hagymákat, hozzáadjuk a paradicsompürét, a felaprított kaliforniai paprikát, sót és borsot.
Kissé átsütjük az alapot, majd visszatesszük bele az elősütött hússzeleteket.
Felöntjük a borral és egy kevés vízzel.
Elkeverjük és egy kevés mustárral ízesítjük.
Megkóstoljuk, és ha kell, akkor még sózzuk, borsozzuk.
Lefedve, lassú tűzön főzzük tovább.
Párolás közben néhányszor megkeverjük és ha kell vízzel pótoljuk, ha nagyon besűrűsödne a szaftja.
Tálaláskor kevés petrezselyemmel szórjuk meg és jázmin rizzsel, forrón tálaljuk.