Spenótos-túrós metélt

Publikálva: 2016. május 31.
Cimkék : spenót, széles metélt, túró 

Spenótos-túrós metélt

Spenótos - túrós metélt



Hozzávalók:
  • 25 dkg széles metélt
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 újhagyma
  • 45 dkg fagyasztott, aprított spenót
  • 2 tojás
  • 25 dkg tehéntúró
  • 10 dkg füstölt sajt
  • kevés vaj
Elkészítése :
  • a tésztát a szokott módon, bő, forrásban lévő, sós vízben kifőzzük, hideg vízzel leöblítjük és hagyjuk lecsepegni
  • közben a hagymát megtisztítjuk, keveset a zöld szárrészből is felhasználva apróra vágjuk, majd kevés vajon pirítani kezdjük
  • hozzáadjuk a félig kiengedett spenótot, hagyjuk, hogy a hő hatására teljesen felengedjen
  • ízesítjük sóval és borssal, majd zsírjára pirítjuk
  • levesszük a tűzről, pár percig hűlni hagyjuk
  • hozzákeverjük az enyhén felvert tojásokat, az áttört túrót és a lereszelt sajt harmadát
  • ízesítjük még sóval és borssal, majd összeforgatjuk tésztával
  • vajjal kikent formába öntjük, tetejét megszórjuk a maradék sajttal, és előmelegített, 190 fokos sütőben szép pirosra sütjük.
Jó étvágyat!