Publikálva: 2016. január 18.
F a s í r t
A fasírt egy egyszerűen elkészíthető remek étel, finom és tápláló. Ráadásul, ha megvan a tökéletes alaprecept, többféleképpen variálható.
Hozzávalók:
1 kg darált hús (sertés, vagy sertés-marha felesben)
1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
6 gerezd fokhagyma, apróra vágva vagy zúzva
3 zsemle (vagy 3 kisebb szelet kenyér)
tej
1 csokor petrezselyemlevél
3 egész tojás enyhén felverve
3-4 teáskanál só
bors (ízlés szerint)
2 teáskanál pirospaprika
zsemlemorzsa
olaj a sütéshez
A zsemléket a tejben beáztatjuk. kezünkkel masszát gyúrunk belőle.
A darált húst egy nagy tálba tesszük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, a 3 egész tojást (amit előtte egy kis tálkában enyhén felverünk), a zsemlemasszát, az apróra vágott petrezselyemleveleket, megsózzuk (adagonként adjuk hozzá a sót, nehogy elsózzuk), borsozzuk, meghintjük a pirospaprikával, majd alaposan átkeverjük, átgyúrjuk az egészet. (Kézzel a legjobb dolgozni.)
Amikor minden jól elkeveredett, kisebb golyókat formázunk belőle és kevés zsemlemorzsában megforgatjuk. Forró olajban aranybarnára sütjük. Körtettel és anélkül is fogyasztható.
Jó étvágyat!