Hozzávalók:
Elkészítés:
- megmossuk a csirkemellet, lecsepegtetjük a vizet, majd kis ujjnyi csíkokra vágjuk
- fűszerezzük sóval, borssal, csilipaprika őrleménnyel, kurkumával, rálocsolunk egy evőkanál olíva olajat és jól összekeverjük
- hagyjuk legalább 20 percig pihenni
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
- egy fazékban vizet forralunk, hozzáadunk egy mokkáskanál sót és beletesszük a tésztát majd, ha megfőtt leszűrjük, de nem öblítjük le vízzel
- egy serpenyőben olíva olajat hevítünk beletesszük a csirkemell darabokat és elkezdjük sütni, rátesszük a diónyi vajat, amikor minden oldallal megpirult felengedjük a borral és jól kiforraljuk
- egy fazékban vizet forralunk, teszünk bele egy mokkáskanál sót, egy késhegynyi szódabikarbonát és megfőzzük a brokkolit (csak 2-3 percig főzzük)
- egy tálat kivajazunk, majd zsemlemorzsával meghintjük
- elkészítjük az öntetet a tojást feltörjük, habverővel egy kicsit felhabosítjuk, hozzáadjuk a tejfölt, jól elkeverjük, teszünk bele sót ízlés szerint, egy evőkanál morzsát, majd beletesszük a reszelt sajt felét jól összekeverjük
- a tészta felét beleöntjük a tepsibe, majd ráborítjuk a húst, utána a tészta másik felét, kirakjuk a brokkolival a tetejét és nyakon öntjük a tejfölös masszával
- megszórjuk a tetejét sajttal és betesszük a sütőbe
- amikor rászáradt a tetejére a sajt, beborítjuk alufóliával és készre sütjük
A sütési ideje 25 perc.
Jó étvágyat!